Management summary
Km: 21,0 km +
Hostel rating (1-5 skalan): Finisterre 4,5
Etap nehezsege: 1,5
Idojaras (1-5 skalan: 1 szar, 5 nagyon jo): 5
Faradtsag (1-5 skalan: 1 kicsit, 5 nagyon): 2
Lelki rahangolodas, ALFA szint (1-5skalan: 1 kicsit, 5 nagyon): Santiago 2, majd Finisterre 5
Fizikai fajdalom, OMEGA szint (1-5 skalan: 1 kicsit, 5 nagyon): 2
Szivas faktor (1-5 skalan: 1 kicsit, 5 nagyon): 1
Igenyessegi szintem (0-5 skalan: 0 semmi, 1 kicsit, 5 nagyon): 1,5
Joerzes, azaz hogy is vagyok (1-5 skalan: 1 szarul, 5 nagyon jol): Santiago 2, majd Finisterre 5
Tudtad-e?
- hogy Santiago a harmadik legnagyobb keresztény zarándokhely Róma és Jeruzsálem után?
- hogy a santiagoi katedrális nyugati homlokzata mögött található középső oszlopán található Szent Jakab szobor talapzatát elkoptatták a zarándokok a simogatásukkal? (Egy ideje ezért tilos megérinteni..)
- hogy a Szent Jakab szobor mellett található próféták szobrai közül Dániel próféta mosolyog, melynek egyesek szerint az az oka, hogy a szemközti csupaszkeblű női szobrot nézte? Azért csak nézte, mert az egyházi méltóságok elsimították a női szobor domborulatait, melyre válaszul állítólag ezért készítették a parasztok a Tetilla (cici, mellecske) nevű sajtot..
(Bevallom a boltban nem mertem a női előadódtól két mellecskét kérni, nehogy pofon vágjon.. J)
- hogy a Santiagoi katedrálisan található füstölő (Botafumeiro) üresen 60kg, megtöltve 100kg és a zarándokok „illatának” elűzésére is szolgált?
- hogy a 35 méteres kötélre felkötött füstölőt nagyon ritkán használják, mely kétszer már kirepült a templomból?
- hogy a középkori zarándokok körében terjed el először az a rituálé, hogy először megfürdenek az óceánban, majd elégetik a zarándokruhájukat és megnézik a naplementét, amitől másnap új emberként ébredtek fel?
És a mai story
Szent István napja van. érdekes hogy pont ma értem be. Az indulásom napja meg pont Szent Jakab napjára esett. Nehéz írni erről a napról, mert elértem az út végét. Összegezni is nehéz, mert még nem ülepedett le. Csak első benyomásokat érzek.
Korán indultam, a tömeg előtt, így az úton Santiago-ig alig találkoztam emberekkel, végig egyedül is mentem, legjobban az eukaliptusz erdők tetszettek, éreztem végre a nátha ellenére az illatokat, jót tett a náthámnak is J Nagyon gyorsan beértem Santiago-ba, de így is mire a főtérre értem, felébredtek a turisták. Hétvége volt, így nagyon sokan nézelődtek, várost néztek Santiago-ban. Ennek köszönhetően mire beértem a főtérre már szinte tömeg volt. Ledobtam magam a földre, a fejem alá tettem a hátizsákot és csak néztem a katedrálist. De nem történt semmi, sőt nem volt jó kedvem. Beértem és nincs jó kedvem. ember, megcsináltad, érted, megcsináltad, 800 km-t mentél gyalog, leküzdtél minden fájdalmat, szenvedést, itt vagy és nem örülsz?? Mivan?? Nem értettem..
Körülöttem a többi zarándok szintén a földön feküdt mindenfelé a téren, erről lehetett tudni ki zarándok és ki turista. A fáradt zarándokok mind a földön fetrengtek. Aztán szépen lassan beértek a többiek, Kata, Roland, majd megjelent Dia is, Edit a „kungfu bajnok” akivel itt futottam csak össze. De nekem csak nem lett jobb kedvem, sőt, egyedül akartam lenni. miután kiváltottam a „megcsináltam” oklevelet és bementem a misére, tudtam, hogy innen mennem kell, menekülnöm kell.. A mise szép lett volna, de a tömérdek turista a zsúfolásig megtelt déli zarándok szentmisén szinte egy bazárrá változtatta a templomot. Jakab szobrához is hosszú turista sor állt, így feladtam azt is, hogy ma átölelem és megcsókolom a tradíció szerint Jakab szobrát. A mise végén menekültem, még egy gyors elköszönésre futotta a többiektől és már úton voltam a buszpályaudvarra, éreztem, tudtam, hogy azonnal mennem kell az óceánpartra, fusztrált a tömeg, hiányzott a megkönnyebbülés a nyugalom, ami 4 hétig a társam volt..
Aztán pár óra múlva megláttam az óceán verőfényes napsütésben a kék és zöld víz elvarázsolt, megnyugodtam, közben Bettivel is beszéltem és jókedvem lett J Finisterrébe érve tudtam, hogy nem Santiago ahol vége van a Camino-mnak, hanem Finisterre. A tengernél meleg levegő fogadott, a víz a sziklafalakat mosta és csapdosta, újra természet erejét és hangját hallottam, mintha hazaértem volna..
A tradició, melyet kötelességemnek éreztem „betartani” az út végén, az utolsó céllá vált a Camino-n, tudtam, ha azt megcsinálom, akkor vége lesz, VÉGE.. Fürdőgatya híján alsógatyában megfürödtem, jobban mondva megmártóztam a 16 vagy 18 fokos óceánban és megindultam a félsziget végén lévő világítótoronyhoz. A léptem a hegynek felfelé már könnyed szárnyalásnak tűntek. A világítótorony alatt lentebb találtam egy sziklaszirtet, távolabb mindenkitől úgy, hogy a látószögembe más ember ne essen, csak én legyek, a sziklás part és az óceán.. Nekiláttam tüzet rakni a nejlonpólómból, 1 pár zokniból, a szalmakalapomból és papirból, majd meggyújtottam. Könnyen begyulladt, de valami iszonyatosan büdös lett és füstölni kezdett, de égett J Aztán pár perc múlva valaki orditozni kezdett mögülem, a világítótoronyból egy nő ordibált nekem, nem értettem mit, de többször elhangzott a „policáj” szó. Magyaráztam, hogy nyugi van nálam víz, meg mindjárt elég, de csak mondta. Először csak körbelocsoltam vízzel J de nem volt neki elég.. mivel szinte elégett teljesen ezért úgy döntöttem inkább nyugodtan akarom megnézni a naplementét és nem a sitten tölteni az estét, így végül leöntöttem a kis tüzem. A kalap és zokni elégett, a pólóm meg összerándultan egy csomóban félig elégetten ott hevert. Szépen összetakarítottam a piszkom, zacsiba tettem a maradék égésterméket és egy 4 éves jófajta spanyol Rioja-val rákészültem a naplementére.. Előttem már kezdett színeződni az ég, megkezdődött a naplemente és miközben lepergett előttem az elmúlt 4 hét ebben a számomra végtelennek tűnő naplementében, csak bámultam a végtelen óceánt és a szinek játékát, amíg egyszer csak sötét nem lett. Itt ért a katarzis, nem Santiago-ban, ez volt az amit ott nem kaptam még meg..
Nem tudom elmondani és leírni milyen érzés volt az út illetve annak méltó befejezése, mert nem lehet elmondani, nem lehet szavakba önteni vagy képekkel bemutatni. Egy érzés, egy meghatározó élmény, mely mindenkinek más és mást jelent. Nem tudom mi fog történni, mi nem, változik-e egyáltalán valami az eddig is nagyszerű életemben, de az biztos, hogy örökre egy mély és csodaszép emlék marad. Ez a Camino-m itt véget ért, de utam ugyanúgy folytatódik tovább.. J
